Amasyában megtanultam türelmesebb ember lenni

Kelemen Anna, a Széchenyi István Egyetem gyógypedagógia szakos hallgatója öt hónapot töltött Törökországban a Pannónia Ösztöndíjprogram támogatásával.

Mesélj egy kicsit arról, hol voltál és mit tanultál?

Kelemen Anna vagyok, másodéves gyógypedagógus hallgató. A 2024/25-ös tanév őszi félévében utaztam ki öt hónapra Törökországba, az Amasyai Egyetemre. A szakom specialitása miatt a tantárgyi specializáció nélküli tanár szakon tanultam, de az egyetem sajátosságaiból adódóan volt órám fordító- és társadalomtudományi hallgatókkal is.

Amasya egy Győr méretű város, a Fekete-tengertől körülbelül kétórányira busszal. Kis mérete ellenére rendkívül értékes: több ezer éves történelemmel, gyönyörű természeti környezettel rendelkezik, egy folyó két oldalán, hegyek ölelésében fekszik. A város jelentős részét az egyetemisták teszik ki, így élénk kulturális élet jellemzi. Az egyetem ugyan kisebb létszámú – 3-4000 diák –, de nagyon nyitott és befogadó közösség működik benne.

Mi alapján esett a választásod erre az országra és egyetemre?

Teljesen véletlenszerűen választottam ki az országot és az egyetemet a listáról – az volt a célom, hogy valami különleges helyre menjek. Amasya neve rögtön megragadott, pedig akkor még semmit nem tudtam róla.

Amikor kiderült, hogy ide nyertem ösztöndíjat, pánik tört rám: Törökországról semmit nem tudtam, és az ország vallási jellege miatt kissé tartottam is tőle. De egyáltalán nem bántam meg! Ilyen nyitott és barátságos emberekkel még sosem találkoztam. Az egyetem munkatársai rendkívül segítőkészek voltak – például segítettek kollégiumot is intézni, ami nem mindenhol jellemző.

Milyenek voltak az első benyomásaid?

Őszintén szólva: furcsa. Magyar és európai emberként kezdetben bizalmatlan, távolságtartó voltam – itt viszont teljesen természetes volt, hogy mindenki segíteni, kapcsolódni akart.

Ami a leginkább megérintett, az a tisztelet kultúrája. Az emberek egymás iránt mutatott tisztelete – gyerek és szülő, férfi és nő, diák és tanár között – számomra egészen új élmény volt. Megtisztelték a tanárt a figyelmükkel, cserébe a tanár is teljes szívvel dolgozott értük.

Ez a hozzáállás rendkívül inspiráló volt, különösen pedagógusként.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást? Sikerült leküzdened?

Egyértelműen a nyelvi akadályok. Nagyon kevesen beszéltek angolul, főként csak a fordító- vagy angoltanár szakosok, illetve néhány hivatalos ügyintéző. A Google Fordító és a ChatGPT lett a legjobb barátom. Emellett elkezdtem magam is törökül tanulni, és A1-es szinten sikerült elsajátítanom a nyelvet.

Erre különösen büszke vagyok, mert ma már bárkivel tudok egy alap szintű beszélgetést kezdeni.

Miben más a kinti egyetemi élet?

Sokkal szociálisabb, mint itthon. A közös főzések, spontán kávézások teljesen mindennaposak voltak. Az is érdekes tapasztalat volt, hogy alkohol nélkül is remekül tudják érezni magukat – ez számomra új élmény volt.

Melyik volt a legizgalmasabb kurzusod?

Volt egy kurzusom, amit törökül tartottak, de nem kellett rendszeresen bejárnom. Ehelyett az oktató iskolalátogatásokat szervezett, konzultációkat tartott, és sokat beszélgettünk az ország oktatási rendszeréről. Sőt, előadásokat is tartottam, például angolul a magyar oktatásról – kizárólag törökül beszélő hallgatóknak.

Mi volt a legnagyobb pozitív meglepetés?

Az, hogy teljesen megváltozott a hozzáállásom az emberekhez. A kinti pedagógusoktól rengeteg türelmet és megértést tanultam. Pozitívabb lettem, bátrabban kifejezem a véleményemet, és sokkal nagyobb tisztelettel fordulok másokhoz.

Mit tanácsolsz azoknak, akik még nem vágtak bele?

Menjenek, vágjanak bele – még akkor is, ha semmi sem biztos. Egy török mondás szerint úgyis minden rendben lesz az utolsó pillanatban. És ez tényleg igaz.

Lehet, hogy nem megfogható dolgokat fogsz kapni az úttól, de veszíteni semmit sem fogsz.

Fotók: Kelemen Anna

Nézd meg, milyen lehetőségeid vannak a Pannónia Ösztöndíjprogrammal!